Marosvásárhely 2

Tizedik rész

Egyre többet ülök ki az ágy szélére. A baj csak az, hogy egyedül még nem megy. De enni már csak ülve. Sőt! Biztos sokan el sem tudják képzelni, hogy milyen érzés 3 hónap után WC-re ülni és nem ágytálba. Hát annyit mondhatok, hogy fantasztikus! Kerekes székbe ültetnek és eltolnak a folyosó végében lévő toalettre. Ha nincs takarítónő a nővér is megteszi, sőt az ágytálat is kiüríti, ha szükséges. Különben a nővérek 24 órát dolgoznak 48-al szabadnap nélkül. Csodálom, hogy bírják. Az már csak hab a tortán, hogy végtelenül kedvesek és emberségesek.

Este szólnak, hogy a röntgent megjavították és így meglesz a kontroll film. No, nem holmi hordágyasok raknak ide-oda, mint egy darab rongyot, hanem a nővér és a takarítónő segít, hogy beülj egy kerekes székbe és mehet a menet. Nemsokára hozza is a fiatal dr- úr a filmet, hogy megmutassa milyen jól sikerült. Elmagyarázza azt is, hogy mit tudtak csinálni a műtőben. Levágták a gömb fejet és egy hosszabb szárral más szögben tették be. Valamint a medencémen egy csontnak ha nekiütközött a protézis azonnal kificamodott. Ezért azt a csontot lefaragták.

Egy pár szó a szobatársaimról. Mellettem a néni a Fehér megyei Cimpeni ről van. 8 hónapig volt lengő csípővel (protézis nélkül) a bal lába, mert az előző protézis elfertőződött. Amikor csak ideje van (márpedig az van elég) imádkozik, mert ő is nagyon megszenvedte azt, hogy végre a két lábán állhat. A másik néni 85 éves és egy tünemény. Régen mellett egy Lővéri nevű faluból van. Falusi néni létére verseket írt és ír, na meg gyönyörűen énekel. A magyar világból emlékszik a Menyből az angyalra, és egy versre Szilágyi Erzsébet levelét.....  Nem lehet mellette csak nevetni állandóan viccel, és mi minden este megénekeltetjük. Most vettem észre, hogy már 6 napja vagyok itt. Szobatársaim a napokba haza mennek ,de az én hátralévő napjaim is fogynak. Műtét után itt csak 10 napot tartanak. Előzetes számításaim szerint szombaton mehetek haza. Vasárnap reggel ketten maradunk mama Tinaval. Megint én lettem a jó pszichológus, mert a nénike a mellettem levő ágyra ülve egész délelőtt mesélt. Természetesen az életéről és legalább 15 évet fiatalodott mikor látta, hogy milyen jó hallgatóra talált. Legalább gyorsan teltek az órák.

Mivel a gyógytornász csóválta a fejét, hogy nem jó oldalon fekszem (mindég a műtött lábbal kell előre menni leszállásnál), a szomszédom meg elment így hát megint költöztem (már a harmadik ágyba). Barátnőm meg is jegyezte, hogy olyan vagyok, mint Hófehérke. Ha, ha, ha...   Vasárnap lévén valami finom kajára számítottunk. E helyett egy sz.....á főtt rizses volt. De meg lehetett enni (nem volt más). Ahhoz pedig jó volt, hogy elálmosodjunk tőle. Az éjjel megint csak 3-tól 6-ig aludtam, miután bevettem 2 altatót. Estefele megérkezik Julika Parajdról. Neki csak porcleválása van a térdénél. Legalább vidáman telt az esténk, csupa humor és jókedv.

A branült már kivették a karomból, mert előjött a szokásos műanyag allergiám. Mivel perfúziót már nem kapok (itt csak a műtét napján kötelező) a nővérek belemennek, hogy minden alkalommal, tűvel adják be az injekciót. Na de vénám sincs, és csak harmadik szúrásra sikerül vénát találni végül a kezem fejébe. Hétfőn reggel mama Tina is elment és újabb betegek jöttek. Egy kis nyafogás a részemről: ha ülök, fáj a medencecsontom és a lábam szára, na meg a derekam. Éjjel jegeltem a térdem mert meg van dagadva. Na de ahogy a Pá-dö-dö mondja "jó hogy élek, és én is jól vagyok" A gyógytornász várja a doktor urat, hogy megtudja mennyire terhelhető a lábam? A válasz: még semennyire, tehát nem állhatok rá.

Közben kiképző tanfolyamon veszünk részt az új betegek okosítására. Egy főnök takarítónő kioktat minket, hogy ne együnk sokat, mert akkor csak sűrűn kell menni a WC-re. Meg nem is dolgozunk semmit se. Az amit itt adnak bőven elég. Nem itt a kórházba kell felerősödni, hanem majd otthon. Inni se kell sokat, nem a kórházba méregtelenítünk, mert csak sokat kell pisilni, majd otthon. Csak egy kis banánt, kekszet meg egy kicsi vizet kell fogyasztani. Mindezt úgy mondja el az új betegeknek, hogy levegőt is alig vesz. Ágyszomszédom, Anna (Csíkszentmártonból) elnevezi Magnetofonnak és suttyomban eszi a grill csirkét (nekem is ad belőle, hogy én is szófogadatlan legyek), mivel első nap csak egy kis csorba jár, meg a kiképző szája. Fő a jókedv!

Este az éppen vizitáló dokinak felteszem a szokásos kérdés áradatomat. Mindenre pontos választ kapok, de egy nagyon lehangoló. Az, hogy csak 2 vagy 3 hónap múlva állhatok rá a lábamra a törés miatt. Na ezt feldolgozni már csak humorral tudom. Később fogok hastáncolni, mert titkolt vágyam az, hogy meg tanuljak hastáncolni. Addig meg sokat tornázok és megerősítem a lábaimat.

Este kérdi az asszisztensnő, hogy milyen altatót adjon. Mondom, keverjen valami koktélt, vagy nyúljon bele a dobozba becsukott szemmel, és amit talál. Nem tudom mi volt de nagyon jó, vagy én voltam nagyon fáradt, de reggel alig tudtam magamat felébreszteni. Örömömbe kerekes székkel egyedül mentem el a mosdóba.

Van egy fiatal gyógytornásznő, aki szobatársamat olyan aprólékosan felkészíti az otthoni tornára, hogy irigylem. Megígérem neki, hogyha a fórumos lányok összeállítása megjelenik, értesítem. Örömmel fogadja, mert mint mondja az Uzsokiba szokott járni szakmát lopni.