Bal láb

Harmadik rész

Bal láb

A beutaló június 24-re hétfőre szól.  Előző pénteken eszünkbe jut, hogy ez bizony román pünkösd hétfője, ezért betelefonálok a kórházba, hogy hétfőn van-e betegfelvétel, nem sürgősségi. A válasz egy nagyon hangos és arrogáns: DAAAAAA (IGEN!). Nos hétfőn felmálházva elindulok a kórházba. Amint azt egyesek megjósolták, nincs betegfelvétel, mert nálunk ilyenkor még a fű se nő. Na de sebaj, felvesznek a sürgősségin.

Az ott lévő hölgy be is hív, hogy csináljon egy EKG-t. Na gondoltam ez legalább már megvan. A kórterembe én voltam az első (előtte fertőtlenítettek) így hát a vízkagyló melletti ágyat választom, mert bármikor kezet tudok mosni és reggel is meg tudok mosakodni segítség nélkül. A nap folyamán még egy antibiotikum tesztet csinálnak és ezzel vége a napnak. Még szerencse, hogy van nálam keresztrejtvény, meg az Erzsike elromlott telefonja, ami rádióként még működik. Este megjelenik a szolgálatos takarítónő, aki közli, hogy beöntést kell, csináljon, mert másnap műtenek, mert sürgősségivel vettek fel. Hiába érveltem, hogy engem biztos nem fognak, nyomatékul odahívta a nővért, aki a műtét nagyságáról próbált meggyőzni. Szerencsére a doki gárdás volt és az esti vizitnél készségesen magyarázta, hogy ő engem másnap nem műt. Nem engem kellett meggyőzni, de két harcostársam lenyugodott.

Kedden reggel ismét véremet csapolták, majd EKG-ra küldtek. Hiába mondtam. hogy a felvételnél megcsinálták a válasz az volt, hogy az nem érvényes. Aprólékosan nem írom le ismét a vizsgálatokat, igaz az ekográfon felfedeztek két pirinyó epekövet. Mondtam eddig még nem jelentkeztek nálam, de majd meg-guglizom, hogy mivel lehet őket kiűzni onnan. Szerdán CT-t is csináltak. Az esti vizitet kíváncsian várom, hogy műtenek-e holnap, de a doki nem jött. Csütörtökön reggel egy rezidens doki közli, hogy mehetek haza. Mivel hivatalos kilépőt nem kaptam lefeküdtem és elaludtam. Közben keresett a doki. A folyosón elkapom, közli, hogy holnap megkapom a műcsontomat. Majd megkérdem a kis dokit, hogy miért akart engem hazaküldeni? Mert ő még ott maradt el, hogy hiányzik egy komponens, de időközben a dokim megszerezte.

Másnap a műtőben régi ismerősök. Megkapom a szokásos koktélomat, hogy semmit ne halljak. Műtét után a doki nagyon boldog. Mert igaz, hogy megrepedt a combcsontom, de két csavarral megerősítették. Maga a műtét állítólag jól ment és a lábam is 3 cm el hosszabb. A délután azonban keserves, végig epézek, szegény Emese nem győz üríteni. Szombat, vasárnap nyugis. Semmi fájdalom és várom a hétfőt, hogy felállítsanak.

Hétfőn jön Andrea a gyógytornász és közli, hogy ma csak ágyban mozgunk. Kedden ugyanez történik. Szerdán a viziten szóvá teszem, hogy én már szeretnék felállni. A főorvos közli, hogy felállhatok csak nem a műtött lábamra. Kérdem, hogy miért?

- Mert nem cementesen van betéve.

- Miért?

- Mert maga ahhoz túl fiatal.

Mondanom sem kell, hogy nem ezt beszéltük meg. ??? És újabb 6 hét fél lábon. Mivel változtatni rajta nem tudok, hát kénytelen vagyok beletörődni.

Nem csak nekem, másnak is feltűnik, hogy féloldalason ülök, de nem fáj semmim.

Pénteken ismét moziba visznek. A film egy kificamodott protézist mutat. Szombat délután közlik velem a hírt. Szerintem a doki is meglepődik, de legjobban én, amikor közli, hogy újból meg kell műtsön.

Egy világ dőlt bennem össze, mert most nem tettem semmilyen rossz mozdulatot és éreztem, hogy nem vagyok hibás. A könnyeim patakzottak és csak azt tudtam hajtogatni, hogy ez nem lehet igaz. Ugyanaz történik, mint a másik lábammal.

- Igen, Uram, de Mégis! (Máté 15: 27)