2014. február 28., péntek

Napocska 2.

A tyúkjaim dicséretéről már volt szó, csak az akkor készült süti maradt le.
Egy nagyon jó piskóta receptet találtam valahol, én mindig ezt használom. Kekszes állagú, nem olyan fullasztó, mint a hagyományos.
Előbb mutatok egy pár képet, aztán a receptet is mellékelem.




Hat tojásos recept, ez egy hagyományos tortaforma. A krém az semmi különleges, tejszínes túrókrém barackkal, a gyertya sem érdekes, a gyerekek kérnek a tortára mindig gyertyát, és ilyen volt itthon az előző születésnapokról. 

Végül a tortalap, ami magas marad, és ami szerint már a szomszédnőm is süti a piskótát: 



Hozzávalók:
  • 6 tojás
  • 12 ek víz
  • 31 dkg cukor
  • 25 dkg liszt
  • 1 tk sütőpor
  • csipet só
Elkészítés:
  1. A tojásfehérjét és 6 ek vizet kemény habbá verjük, több részletben hozzáadjuk a cukrot. Tovább habosítjuk, majd belekeverjük a tojások sárgáját és a maradék 6 ek vizet.
  2. A lisztet elkeverjük a sütőporral, a sóval, és a habba szitáljuk, óvatosan belekeverjük.
  3. 170 fokra előmelegített sütőben 1 órát sütjük. A sütési idő lejárta után tűpróbát végzünk, és ha megsült, a formában hagyjuk kihűlni.
A sütési idő kicsit soknak tűnhet, de látni fogod, hogy sokáig kell neki sülni! Ha bizonytalan vagy, nézd meg 50 perc után! 

Sok sikert és jó étvágyat hozzá!

3 megjegyzés:

  1. Köszönöm,elmentem!!!!Nálunk sajnos kétfélét kell sütni,mert hárman a családból ,egyik erre,másik mindháromra: búza,tej-tojás intolarenciában szenvednek.:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencsére nálunk senki nem érzékeny semmire. Gondolom eleinte nem kis kihívás volt megoldani a mindennapi főzést.

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés